Örök hűséget fogadtunk ott,
a parkban,
a Duna-parti hóban,
a híd alatt,
a kihalt játszóterén,
egymásba ölelkezve,
egymásban feloldozva,
fulladozva a szerelemtől,
a hidegtől.
Látom, amint megnyílnak a kapuk,
Isten kinyújtja felém a karját,
látlak téged,
látom arcodat,
az egyetlen kép, amely
beleégett az emlékeimbe
hogy ragyogjon délben,
teliholdkor,
hogy hontalanul bolyongjak,
árnyak közt árny,
levetett ruhák közt megunt szerető.
Amíg a világ világ.
Utolsó kommentek