Nézem a bolondot, nézem önmagam, amint elnyúlok az óriási karosszékben, trónusban, sipkával a fejemen, fásult, érzéketlen-tompán elmerülve a múltban és merengve a jövőn, belesüppedve a hazugság bársonyos párnáiba.
Szerettem, szerettem.
Olyan nagyon szerettem, hogy a szeretettől kiégtek a szemgolyóim, a szívem helyén fekete hamu borítja a kamrákat, végül belehaltam a szerelembe, úgy maradtam a királyi ülvényen, mint birodalmától megfosztott uralkodó, mint Edgar Allan, amikor eladta mindenét, mint Friedrich, amikor a szavak helyén a lelassult mozgás pereg a vásznakon.
Utolsó kommentek