A tükörbe nézek. Szelíd, jóarcú asszony fürkészi arcomat. A mosolya fakó, a szemek helyén vizenyős mályvaszín, ez minden, ami megmaradt a nyáréjszakából, na meg a bőr, a ráncos, megszikkadt bőr a testen mindenütt.
Hosszan elidőzöm az emlékek között. Nincs bennem szánalom.…
Gyönyörű vagy. És ami történt, nincs arra szó. Nincs, amivel tisztára moshatnám magam. Talán ha Isten mentené, ha jönne és emelne föl magához, akkor talán, de annyi tévedés után, mondd, miért hagyná, hogy legyek?
Utolsó kommentek