nonchalant

Most már hiába minden. S hogy nem ébreszt azzal, hogy szeret, nélküle retteg, nélküle minden elveszett, nélküle hideg a föld, vagyok és árva, olyanná lettem, mint a hajléktalan, akinek nincsen senkije, nincs, kivel megossza vacsoráját, ágyat, álmot, egyre csak vár, a faliórát…

Életem legszebb hónapjaiban még csak nem is írhatok neked. Személytelenül, idegenként szólok hozzád egy élettelen netwörk hasábjain, választ sem várva, azt sem tudván, olvasod-e, amit írok, velem vagy-e, amikor a távolság nem emészti fel az emlékeket, amikor viszontlátom a…