Egykor Góliát fívérei, barátaim, ma serdülőkkel játszó tündérek, manók, fűben fogant igével nirvánát hirdető hódítók, terítő értők, térítő direktorok, rektorok valami égből szalajtott szánalmas, részeg hajnalon, akik szilárdul hiszik: megölni szerelmet helyénvaló, mert a szerelem szertelen, legyűrni szégyenérzetet illő, mert a szemérem szégyentelen, gúny tárgyává tenni magányt, elmélyedést üdvözítő, mert jobb ma, ha foly’ a bor és mind egyre foly' a vigalom, míg szánalmas ötvenévesen a szív megáll, megdöbben, dobban, fakul a perc, az arc, még dörzsölt eléggé ahhoz, hogy könnyítsen a test parázna kívánalmain,majd farpofát mutatva gyermekünknek átvitorlázzon a szégyen budoárján, látni még egyszer Vénuszt, vagy - orgazmus helyett - a lucskos hálószobát.
Utolsó kommentek