Így könyörgött az öreg mester az angyalokhoz.
Én nem tudom, mi az, amiért élek. Mi az, amit szeretnék. Mert megvan mindenem. Meleg ágyam, takaróm. Ezekből lehetne jobbat remélnem, nem ilyen göcsörtöset, keményet, ami az ágyat illeti, nem ilyen szúrós-rövidet, hogy a takaró se ússza meg fricska nélkül, de amúgy jól vagyok.
Igaz, szeretőm nincs. Nincs, több éve már. Nem tudom, volt-e valaha vagy csak én hittem azt, hogy van, vagy nem volt soha, hanem csak annak tűnt, mert itt minden csak tűnik, eltűnik, megszűnik lenni, pedig esküszöm, láttam, esküszöm, az ágya ismerős.
De most szertefoszlott. Éppoly valószerűtlen, mint a Kilimandzsáró hava. Vagy az Egyiptom béli szfinx, ahol nem jártam, nem hiszem, hogy valaha járni fogok, és hát elfáradok abba, hogy faggassalak.
Azt mondják, Isten egyetlen kérdésünket sem hagyja válasz nélkül. Akkor így kell lennie. Csak hogy én nem látom, nem hallom, nem értem, amikor hozzám beszél. És ha tudnám, hogy mindez az én hibám, egymagam akkor sem boldogulnék.
Utolsó kommentek