Most már hiába minden. S hogy nem ébreszt azzal, hogy szeret, nélküle retteg, nélküle minden elveszett, nélküle hideg a föld, vagyok és árva, olyanná lettem, mint a hajléktalan, akinek nincsen senkije, nincs, kivel megossza vacsoráját, ágyat, álmot, egyre csak vár, a faliórát lesi, neki mondja el titkon, hogy fél, hogy nem mer elaludni, nem bír álmot látni, akar melletted ébredni s ujjongani, hogy szeret, és amíg nem jössz, meghúzza magát a küszöbön.
Egészen kicsire zsugorodva a félelemtől, itt mindenki elfér. Itt te is elférsz, ha visszajössz.
Utolsó kommentek