Megsirattalak, gyönyörű gyermek. Mécsest gyújtottam érted, imát suttogtam a füledbe, eltáncoltam előtted a nap himnuszát, s mert megértettem a félelmet, sietve visszatértem magányom otthonába, barátaim közé, akik már türelmetlenül vártak, hogy sorokban elbújva, megnyugodjak.
Nem is volt olyan nehéz. Kétezer év és még egy végtelen órája a fájdalomnak, amely bearanyozza az álmot, s amint elandalít az est, látom, itt ülsz, édesen, játszol velem, ahogyan játszottál te meg én azon a kopár, rettentő hegyen, s mert a szerelem örök, most már te is itt maradsz örökké, szép, kőbe zárt szerelmesem.
Utolsó kommentek