Szeretem Marlow-t. Szeretem Faustnak azt a mozdulatát, amikor karját az égre emeli, szeme kifordul medréből, izmai megfeszülnek, egész lénye a könyörgés kínjában lángol, egyetlen kétségbeesett fohász a mennyekhez, de hang nem hagyja el a torkát.
- Isten megbocsát, - zengi az égi kar, - Isten megbocsát, csak kérj!
Egész testével kér, mindhiába. Nincs akarat. Nincs megbocsátás. Isten még megválthatná, de aki megváltja, nem szavakból ért. Lehajol, tenyerébe veszi és így szól:
- Mindent tudok.
Azon az estén Isten nem volt kéznél. Nem tudom, merre jár.
“Ay, pray for me, pray for me; and what noise soever ye hear, come not unto me, for nothing can rescue me.” - Christopher Marlowe, The Tragical History of the Life and Death of Doctor Faustus (ll. 55-56)
Utolsó kommentek