Évek, amikor a nevemet sem tudva feküdtem kiterítve a hideg kőlapon, emberek jöttek-mentek mellettem, mintha működnék, szuszogna bennem az élet, én nem éreztem semmit.
Ez most a szabad gondolatok jegyzéke.
Azt hittem, felébredek, szerethető vagyok, örök, ezeréves, sosem-volt gyermek.
A fájdalom emlékkel tölti meg az esti csöndet. Mintha szerelem, szerelem szállna szép, hosszú szárnyakon. Szó nem lehet szerelemről, szó nem lehet.
Utolsó kommentek