Istennek ehhez végképp nincs köze. Az a néhány szó, az ígéretek, amelyekről tudtuk, csak a gyermek és a bolond hiszi el, én azért elhittem, egy kicsit reméltem is, hogy szép lezárása lesz egy befejezetlen imának, ez volt az életem, de nem találtam, sehol nem találtam istent.
Istennek ehhez végképp nincs köze. Talán naplementét se látott, meg aztán ki fogta volna kézen, kinek a vállára hajtotta volna a fejét, ahogyan én tettem, ahogyan én hittem, hogy örök vagy, örök, mint az a fényes labda. Bizonyára a magányt sem ismeri. Hogyan is tehetné, ha ez az ő természetes állapota, nem úgy, mint én, aki elkárhozom egy kevéske jószóért, csak hogy bejárhassam veled a várost, szemedben láthassam tükröződni a fényeket. Milyen más így. Milyen fáradt és kopott.
Istennek ehhez végképp nincs köze. Legfőképpen most, hogy újra itt vagyok. Egyedül ezzel a rengeteg reménnyel, ami volt, mind egy-egy tegnap, egyedül ezzel a fájdalommal, amit nem érzek, csak tudom, abból, ahogyan összekuporodom az ágyam végében, egészen kicsi vagyok, már forgószél jöhet, már szárazság, én már egy vagyok, magammal egy, a semmiben.
Utolsó kommentek