Nem vagyok megszállott. A boldogság, bármennyire édes, bármennyire elbűvöl, szeszélyes jószág. Megbízhatatlan fehérszemély, aki érzékeinket felfokozza, elménket eltompítja, míg végül hasonlatossá válunk ama tehenekhez, kik kérődzve imádják istenüket, a friss füvet, s jóllakott bódultságában az értelemnek angyaloknak vélnek denevéreket.
Mégis megtisztelő, hogy erre látogat. Hogy éppen engem, a földkerekség e legnyomorúságosabb száműzöttjét tiszteli meg furfangos játékával: a felhőtlen örömmel, a feltétlen bizalommal, a szerelemmel. Üdvözlöm hát illő tisztelettel.
Amint hajlékomba lép, szemrehányóan néz körül. Nem éppen tündérpalota. A széken sebtében levetett ruhák, az ágyon könyvek, az asztalon kávéscsészék, mindenütt por és hamu. Majd megpillantja a szívemet, épp megfeszül egy kereszt alatt, és arca felderül. Szórja rám kincseit, ezüstjét, aranyát, mint aki oly bőséggel osztogatja vagyonát, ahogyan a halálba induló.
Utolsó kommentek