Szép volt a délután. A séta Vérmezőn, a beszélgetés, a Don Miguellel való találkozás, az elfelejtett életérzés és a küzdelem, amelyben te meg én örök vesztesek vagyunk, de mindez miért? Hogy elénekeljem Euridiké dalát? Hogy lábaid elé tegyem le két kezem s a világot, és várjam tőled a feloldozást, amely ma elmaradt?
Mit adhatnék neked, ha mindezt nélkülem is megkapod?
Na jó, volt még egy álom is, megfejtetlen. Az azért némi vigasz a gondolatok kietlen, sűrű csendjében. Hanem más aztán semmi. Vagy mégis? Talán a csillagévek és a félelem, hogy nem látlak többé - más nem volt. Semmi.
Utolsó kommentek