Megöregedtem. Néhány óra leforgása alatt elvesztettem minden varázsomat. Amit tettem, minden súlyával, gyötrelmével, visszavonásával az enyém. Megérdemelt szabadulás.
A kettőnk kapcsolatát úgy rendeztem, ahogy meg van írva. Csak hát a dolog az, amivé lett, és én sehogy sem tudok kimozdulni a magam szűk, nyárspolgárias korlátai közül, ami nem könnyíti meg azt, hogy megszerettelek.
Idegen tőlem a szégyenkezés. Szeretek szemtől szembe, az emberek, a dolgok szemébe nézni, szeretem hátravetni, féloldalt hajtani a fejem, a szemöldökömet felvonni, azt mondani: „Igen, én magam vagyok a tévedés, te pedig tégy, amit jónak látsz!” Most azonban ez nem működik.
Attól, hogy egyedül állok ország-világ előtt, nyilvánvaló, hogy nincs helye mellébeszélésnek, hogy az egyetlen igazolása a történetnek te vagy, ami már önmagában az életemmel felér.
Utolsó kommentek