Amikor a szerelem helyét az unalom, a csömör, a fásultság, az egymás iránti közömbösség veszi át, amikor az érintés, a csók helyét a megszokás, az elzárkózás bitorolja, akkor, sokan és egyre többen, azt az oly gyakran felemlegetett gondolatot idézik, amely szerint a szerelem, amint a hormonok működése lassul, megszűnik szerelem maradni, s beköszönt a kiábrándultság, a hűtlenség, a visszavonulás.
Amikor hűtlenségről beszélek, nem a test hűtlenségére gondolok. A lélek restsége, a szív pangása az, amire figyelmemet ráirányítom. A nemtörődömség, az igénytelenség, a kegyetlenség, amellyel a másik testétől várjuk hormonjaink izgatását, íme annak a személytelenségnek a megnyilvánulása, amelyet, ha a test vonakodik a szolgaszereptől, a hiány hibának nevezése követ, míg végül hátunkat mutatjuk annak, aki sosem is jelentett egyebet, mint húsos tálat az érzékeknek, s akit most magára hagyunk a parttalan semmisségben, kifogásokat támasztván külsejével, viselkedésével, létezésével szemben, s azzal áltatván kicsinységünket, hogy mindez azért van, mert megváltozott a hely, az idő, a belső és a külső feltételek, holott éppen a másik személye az, aki és ami e hosszúra nyújtott párzásban még csak fel sem derengett a szemünk előtt.
A szerelem hosszútűrő, kegyes. Nem tévedés, ha a szeretet szót szerelemre cserélem. Megelégeltem a szeretet oly sokféle használatát. Testvéri szeretet, felebaráti szeretet, hazaszeretet, hitvesi szeretet, étel- és italszeretet. Nevezzük végre nevén: a történelem legritkább jelensége a szerelem, a maga egyedi, félre nem ismerhető igazságában.
Ilyen volt Szókratész szerelme. Ilyennek hisszük a balsorsú Héloise szerelmét, Laclos Vicomte-jáét, s mindazokét, akik rémülten menekültek a téren és halandó létezésünkön túlmutató jelenéstől, mert ilyen a szerelem, ha örök.
Korok, kultúrák rendezik mederbe, kit, mikor, hogyan szeressünk. A jómodor, az illem ad teret az össznépi kurválkodásnak. A szerelem azonban mit sem foglalkozik ármánnyal, útvesztőkkel.
A szerelem nem keletkezik. A szerelem nem szűnik meg. Nem ismer nemet, teret, sem időt, nem küzd a test birtoklásáért, bár testét boldogan teszi szerelmese boldogságának tárgyává, nem ígér, nem fogadkozik, hanem kapocs a szellemen túl, a lélek határain túl, a szív fájdalmán túl, Istenben, Isten által, szövetség, amely az isteni teljességben tölti be lényegét.
Isten szerelme által a szerelem feloldhatatlan szálakkal egyesíti a létezőt. Mit sem változtat a szerelem szépségén a bőr zsugorodása, a tekintet töredezettsége, mit sem változtat a szerelem tökéletességén az, ha egy egész nemzet bélyegzi meg és választja ketté azt, ami Istentől fogva egy, s nem rendíti meg, ha mi magunk áruljuk el és taszítjuk a gyávaság kietlenségébe a szerelmet.
A szerelem ugyanis Isten által, Istenben fogant.
Isten nem okos emberek harsány nevetésében ajzotta vágyát.
Utolsó kommentek