Csapdába estem. Elhittem megint, ez volt a kétezer-huszonhetedik eset, hogy nem vagyok magam. Pocsék érzés, nem tagadom. Amikor arra ébredsz, hogy az ágy üres, a telefon süket, a levelek semmitmondók, az üzenetekben nincs más, csak hiányjelek.
Ó, nem felpanaszolni akarom én a magányomat. Inkább kérkedem vele. Vagy mondom. Mert az sem számít, ha tévedek. Mert hogyan is tévednék abban, hogy ez itt egy ágy, egy telefon, egy levél. A többi hiányjelek.
Utolsó kommentek