Finom, fehér halat ebédelek. Töprengek a misztikusok tévedésein, morfondírozom Isten teremtésén.
Volt idő, hogy éjjel azt kértem, másnap ne kelljen felébrednem.
Nincs pénzem. A hónap végéig még két hét. Enni kell, a fájdalomcsillapítót elfelejthetem, anélkül meg mi lesz.
Mostanában azt kérem, ha lehet, oldja meg ezt a mi egymásba fonódó sorsunkat, kavarja vissza az időket úgy, hogy amit elrontott, azt a helyére illessze.
Reggel körbenézek. Ugyanaz a szegénység, csönd, az ágy, a másik szobában ahogy szuszog az átváltozott, őrzi a vackomat, én meg könyörgök: „Adj Uram másik lakást!”
Utolsó kommentek