nonchalant

Jobban teszem, ha nem olvasom újra a levelet. Ha bárki komolyan vesz, meg is égethetnek a bűnös gondolatért, a tiszta szándékért, amely arra indított, hogy közzétegyem, mert van-e képmutatóbb és egyben szánalmasabb, mint éppen ez a mi, nagyon is felvilágosult társadalmunk?

Velem lehet beszélni. Értem én, hogy a hagyomány meg a konvenciók mind ezer meg ezer év verejtékes munkájának a gyümölcse, és hát az összetartozás (jó, hogy nem összetartás), na meg a jóérzés is megkívánja, hogy ha tisztelettel nem, de ne hányjak fittyet a sok hazudozásnak, ne köpjem szembe saját koromnak erkölcseit, hanem jobb belátásra térve azon munkálkodjam, hogyan lehetne csillapíthatatlan vágyamat a kollektív elfogadás berkeibe terelni, pusztító lángolásomat a köz konyhájának tűzhelyébe fogni.

Ugyanakkor, miért tagadnám, nem fűlik hozzá a fogam. Már csak azért sem, mert egy szavukat sem hiszem. Nézz körül! Látsz te itt két embert, aki képes kibújni saját önzése, saját hagymáza bőréből? Hát persze! Nagyon is látok! Csak éppen nem ott és nem akkor, amikor látnom kellene! Ami elborít, az a hamisság, a bornírt pöffeszkedés, a színlelt együttérzés, a hat húszas szerelmek és a lábfürdőbe áztatott gyász, miközben legbelül, és ebben nem kételkedem, mind kutyamagányban éli szánalmas hétköznapjait, ami többségüknek tökéletesen meg is felel. Nem hiányzik a másik, megelégszik azzal, ha adott a tárgy, akihez este hozzábújhat, az eszköz, hogy magát egészségesnek mondhassa, az egészség különösen fontos, a többi nem számít, jobb nem emlékezni rá, amúgy meg se idő, se tehetség nincs, hogy megtaláljuk.

Nekem nem kellenek az olyanok, akik még az álmaikat is megfojtják, nehogy bármit is megsejtsenek arról a csodáról, ami a létezés! Nem! Még a te kedvedért sem fogok holnaptól mosolyt árulni a piactéren, este Playmate-ből turbózni az együttléteket, mert ha Hoffman* nem elég, akkor ne legyen inkább szex, és köszönöm, a borból sem kérek, szeretem az élet mámorától megrészegülten élvezni, hogy veled vagyok.

Ez azonban nem feltétlenül jó neked. Ez ugyanis eltávolodást, elszakadást jelent a karám édes-melegétől, és mert azok közül, akik erre az útra léptek, nem jött vissza még senki, még azzal sem kecsegtetlek, hogy sikerrel jársz.