Husserlt kellene olvasnom. A második tanulmány azonban, bármennyire zseniális a fordulat, amellyel a szerző a figyelem fókuszát az életvilágra irányítja, diskurzusában olyan - hogy is mondjam – obskúrusra vált. Újabb dialektizálás, újabb öncélú, ismétlődő-kóstolgatása az artikuláltnak.
Miért, hogy Nietzsche nem volt ennyire német? Miért, hogy szenvedélyes tudott maradni ebben a papírszagú filozófusvilágban, hogy metaforák virágseregével szőtte keresztül-kasul a földkerekséget, hogy képekkel, képzetekkel, eleven, hús-vér képzelettel festette meg a napot?
Még Kierkegaard sem ennyire eleven, ennyire elragadó! Istenem, ha újra láthatnám! Ha lehetnék még egyszer Itáliában! Én mondom, sosem járulnék színed elé!
Utolsó kommentek