Nem tudom, mit kezdjek ezzel a szomorkás, lusta ősszel. A latyakos utcák, a fagyos éjszakák, az ígéretek, amelyekkel sorba járom otthonunk szobáit, szuszognak, szállnak dagadt ruhákkal teli padlásokon.
Szeretnék hozzád bújni. Érezni bármit. Ölelést vagy hasító fájdalmat itt, a szívem táján.
A pulóver, a kabát, a sál, a fürkésző tekintetek, az idegen város, amelyben meghal minden, ellenáll, szelíden összemosódik, összekuszálódik az emlékekkel, a bújócska elszenderül, lankad, marad a fázós, kékes-lilában játszó kéz, egy megtévedt mosoly, eső, október, délután.
Utolsó kommentek