Oly értelmetlenül,
Oly hiába álmodunk.
Mi más az álom,
Ha nem kivetítése a fájdalomnak?
Szeretném így, de nem lehet.
Legyen hát úgy, maradj,
Maradj velem.
Legyen, hogy bármi, bárhogyan,
És akkor ébren vagyunk,
Legyen, hogy te meg én,
És akkor meghalunk,
Vagyunk a nyomorultak és a gógyisok,
Vagyunk az eszelősek,
Kin nevet az utca népe,
Míg meg nem hallják,
Mily nagyszerű,
Mily drága, ritka kincs
A bolondok törékeny
Százszorszépe,
Mi álmodunk,
Ők némán legyintenek,
Mennek tovább,
S a holdtölte,
Ha lát igaz csodát,
Egy egész armadát,
Mi vagyunk,
Vagyunk a félszeg angyalok,
Mi emelt fővel,
Emelt szívvel
Lendülünk a semmibe,
Mi hajlítjuk az ég derekán
A napot.
Olyan értelmetlenül, olyan hiába álmodunk. Mi más az álom, ha nem kivetítése a fájdalomnak? Szeretném így, de nem lehet. Legyen hát úgy. Legyen. Legyen bármi, bárhol, bármikor, mert akkor ébren álmodom. Legyen, hogy bolondok vagyunk és nyomorultak, vagy megveszekedett gógyisok. Legyen, hogy eszelősek vagyunk, akin nevet az utca népe. Ők nem hallják, mily gyönyörű, mily nagyszerű álmot látunk, ők legyintenek, ők mennek tovább, s a holdtölte, ha lát igaz csodát, egy egész armadát: mi emelt fővel, emelt szívvel lendülünk alá - a semmibe.
Utolsó kommentek