Önironikus esszé, hogyan gyűlöltessük meg magunkat és tegyük létezésünket ellenszenvessé négy alkalmi, időtlen etűdben
- Első etűd. A vakság dicsérete
- Második etűd. A kétségbeesés nyilai
- Harmadik etűd. A keserűség melankóliája
- Negyedik etűd. Az elfordulás
Rendezői utasítás
A kompozícióból hiányozzék a Da capo al fine mozzanat, ami annyit jelent, hogy a darab egyszer játszható el és egyszer játszható végig, és a szünetek ismétlődése nem vonhatja maga után a motívumok visszatérését.
Az előadásmód a capriccio szélsőségeitől a menüett sematizmusáig a zenei műfajok és hangulatok sokszínűségét ötvözi.
Az előadó dilettáns, a posztmodern arcnélküliség hol itt, hol ott disszociatív tünetegyüttesének hordozója.
A záróakkordok minden visszhangot nélkülöznek. Törekedjünk gyönge, hamis hangzásra, hogy az utolsó félresiklott sikoly után a megkönnyebbülés és a döbbenet töltse be az auditóriumot.
Utolsó kommentek