nonchalant

Jól esik visszatérni a köznapokba. Három év hiábavaló remény és és még hiábavalóbb rimánkodás után, minek tagadjam, méltatlan három év, jól esik kézbe venni a tollat, megragadni az életet, lenyomni a billentyűt és írni, jól esik ország-világ elé tárni a kudarcot, amely oly sokáig megakadályozott abban, hogy lássak, jól esik levonni a konzekvenciát, örök igazság, lám, jó az Isten, jót ád, mert mindez jó mulatság, férfimunka volt

Nagy utat jártam be, barátom. Megtanultam veszíteni, s ami ennél is fontosabb, megtanultam azt, hogy ne fájdalommal tekintsek az eltékozolt, az elveszett lehetőségre, hanem vidám szívvel, derűvel fogadjam a jövőt.

Mert valóban, volt pillanat, amikor enyém lehetett minden, a csoda, a hetedik menyország, mindaz, amit az istenek kincseskamrája őriz, ott hevert lábaim előtt a fiatalság, a szépség, a hosszú élet és minden más, amit csak szem-száj kíván, enyém lehetett az egész csengő-bongó hóbelevanc, az egész hívság, a mulatság, a gyávaság azonban és a képmutatás, a ragaszkodás a téveszméhez, amely számtalan képben és formában képez divatos foglalatosságot manapság, gondolok itt a hűségre, az igaz szeretetre, a kölcsönös megbecsülésre, az odaadásra, az önzéstől szabad figyelemre, nem mintha nem vallanám, hogy mindez a legmagasztosabb erény, mi több, éppen az, amiért emberként élni jó, hanem mert korunkban ráerőszakoljuk e képződményeket az értelemnek minden jött-ment érintkezésére, s hogy ne kelljen színt vallanunk a mihaszna előtt, önmagunk szemében adjuk a szenvedőt, ahelyett, hogy leráznánk magunkról a hazugságot, és kimondanánk, nem volt ez bizony sem szerelem, sem odaadás, nos, ez az a gyávaság, amely, mint mondom, megakadályozott abban, hogy a lehetőséget, amely Isten jóvoltából mégis csak megadatott, valósággá tegyem.

Most azonban, miután beteljesítettem küldetésemet, voltam szerető, gyermek, bolond, király, most elengedem a hamisságot, nem ágálok, de elfogadom a természet törvényeit, az egy napig élő nyomorult megkerülhetetlen végzetét, amely az idő hálójában vetíti elénk és ránk a nyomorúság kötelékét, hogy emlékezzünk halottainkra, hogy együtt örvendezzünk a fénynek, az igazság mindent felülmúló ragyogásának.