Magányos vagyok. A kísértés itt áll a házam előtt és arra vár, hogy egy legyek vele. Nem mintha bánnám, vagy különösebben megrendítene. Erkölcseim nincsenek, a bukás reményét megszoktam. A jóhír azonban mégis fontos, mert csak így tudhatom magaménak a percet, arra pedig nagy szükségem van, mindennél nagyobb.
Mint partra vetődött hal, mint Isten fényéért könyörgő teremtménye a természetnek – úgy küzdök az életért egy egész világ, önmagam ellen, saját józan belátásomat félretéve, kockáztatva mindent, amim csak van, a mindenért, mert ő minden.
Az órák elrohannak. Napokon, éveken át beszélgetünk. Hallgatjuk egymás szavát. Mint legfenségesebb muzsikában, úgy gyönyörködünk egymás látásában, anélkül, hogy megunnánk egymást vagy kimerítenénk a beszélgetést, vagy elhomályosodna egymás látása, és nincs szükségünk közvetítőkre, sem cselekvésre vagy értelemre ahhoz, hogy teljes legyen, a puszta tény, hogy él, lélegzik, van, magát a szót, „értelem” feleslegessé teszi.
Légy szenvedélyes! Légy olyan, akár az űzött vad! Megsebzett oroszlán legyél! Ha nincs otthonod, hát ölj! Ha nincs szeretőd, hát legyen!
Utolsó kommentek