amint azt kierkegaard és ábrahám elbeszéli
Konfuciusz elgondolkodva lépkedett az úton a hegytető felé. Nyomában a kölyök, meg egy csapzott, ütött-kopott kutya, a kölyök láthatóan elégedett volt, a kutya időről időre vakkantott egyet, bicegve nekilódult, majd gazdája nyomába érve harsány farkcsóválással jelezte, hogy ő itt fontos személy – ő itt szeretve van.
A tanítvány némán követte mesterét. Arcán, a mosoly mögött, mint felhő, az elmélyültség és a kétkedés látszott. Ez volt az első út, amelyre a mester magával vitte, és őszintén kíváncsi volt, hová vezet a hosszú menetelés, a mérhetetlen bölcsesség, amelyről tanítója híres volt.
Egyikük sem szólt. A hegytetőre érve Konfuciusz tüzet rakott, a fiúval rőzsét hozatott, megkötözte, majd feláldozta őt.
Konfuciusz sosem értette, Isten miért nem avatkozott közbe, miért hagyta, hogy önmagát, ezt a teliholdképű gyermeket megégesse a hegytetőn.
Utolsó kommentek