nonchalant

(dögös indítás)

A nyavalyába a szenvelgéssel! A pokolba a siránkozással! Mi volnék más, ha nem tűz, prédára éhes farkas, gyilkos eszköze a pusztításnak, tomboló eleme a borzalomnak!

(retorikai fordulat)

Ugyan mit keresek én a turbékoló párocskák között! Mit riogatom a langyos népeket!

(racionális céltételezés)

Hagyjuk a szív fájdalmát másra, hagyjuk, hadd keseregjen az álmodó, mi pedig lássunk munkához, és következzék a fenomenológia.

(szubjektív anamnézis)

A hideg kiráz, ha eszembe jut, mit összekínlódtam, összegörnyedtem, mire vajmi kevéske értelemre sikerült szert tennem a csodás, zord vidéken. Épp megbarátkoztam Heidegger gondjaival, amikor elém toppant Schütz, oldalán a rigorózus  Husserl, balról a köznapiság Szküllájával, jobbról a józanész Kharübdiszével riogatva, míg a háttérben Habermas az óriás köteteivel ígért biztos halált.

(sóhaj)

Szörnyű volt, szörnyűbb már nem is lehet!

(átmenet a tárgyba)

Hogy életemet bebiztosítsam, elsőnek olyan fogalmi hálót feszítettem gondolataim köré, amely bizonyos szakmai védettség érzetével kecsegtetett. Egybegyűjtöttem a terminus technicusokat, a ’furcsa’ szófordulatokat, hogy ezzel is mutassam, tudom, miről beszélek, szakavatottságomhoz nem fér kétség. Majd nekiláttam az ily módon nyert eszmék értelmezésének.

(rövid elbeszélés)

Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere! A transzcendentális ego méltóságát természetes, naív tapasztalatként könyveltem el. A noézis és a noéma dialektikája után különösebb rezignancia nélkül vettem tudomásul az intencionalitás, a nemesi epokhé, az épp-így-lét és a transzcendentális reflexió fogalmait, hogy rövidre zárván a sort felvillanjon előttem az interszubjektivitás idelizációba, Mózes törvényeibe vésett szelleme. Akkor megálltam, vissza- és magamba néztem.

(frappáns lezárás)

Akad még halandó, aki hallja a szimfóniát, amelyet szerelemről zeng egy eunuch? Mert eunuchok vagyunk mind, az élet csodálói, akiknek nincs más vágya, mint hogy legyünk, konstituáljunk magunknak szebb, igazabb, nagyszerűbb jövőt.