Gondolkodnom kell. El kell fogadnom, hogy így marad.
De hiszen nem újdonság. Nem rémülhetek meg minden szélcsendtől, nem szökhetek meg tőled, aki szépségben ringatsz édes-keserű tengerén annak az utolsó napnak, amikor nem látó szemekkel fürkészem horizontját a végtelennek.
Nem hihetem, hogy magam maradni nagyobb csapás, mint élni, ahogyan éltem, amikor nem hittem el, hogy vagy, minden vagy igaz, vagy érdektelen.
Nem érezhetem, hogy megáll a föld, a napkorong kihűl, Isten alábukfencezik égi trónusáról és többé nem ragyognak hold és csillagok, csak csend, a sűrű, áthatolhatatlan csend csókol szerelemmel, vággyal.
Barátom vagy. Ne hagyd, hogy gyermek legyek!
Utolsó kommentek